Zalacséb hazánk délnyugati országhatárának közelében, Zala megyében, Zalaegerszegtől 17 km-re, a Zala folyó partján, gyönyörű környezetben, virágzó mezők, szőlőhegyek, erdők övezte dombon fekszik. Gondosan ápolt kertek, tiszta rendes udvarok és házak jellemzik. Kellemes, szélsőségektől mentes éghajlata, a dombokat borító erdők, bőséges vízhálózata jó megélhetést biztosított már a halászó-vadászó őseinknek is. A falu határában talált kőbalta arra enged következtetni, hogy más az őskorban is lakott hely lehetett. A közelmúltban, a vasútépítés miatt végzett feltárások során a Malom-tanya közelében őskori és római kori leletek mellett, az Árpád-kor maradványaira is rábukkantak.
A falu nevét említő első írásos emlék 1246-ból maradt ránk. Ekkor várföld volt. Albeus fia, Rubynus (Rubin) nevű csébi (chebi) várszolga, mint bajvívó és egyéb ügyekben is nagy szolgálatot tett az országnak és a királynak, ezért Csák, zalai ispán, a várjobbágyok közé emelte.
1328-ban Enyerei Herceg fia Imre fiainak és Imre fia András fiainak kérésére nekik adományozta Károly Róbert Cséb birtokot, és a Harkályról Körmendre vezető úton szedett hídvámot, valamint a malmokat is. A család története ezután évszázadokon keresztül összefonódott a falu történetével, később a Pogány nevet használták, előnevüket pedig innen választották.
Györkefalva, mai nevén Györkefa, Zalacséb külterületeként szerepel. Mindössze két családi ház és egy átalakított vízimalom található a területén. Ez a malom a környék legkorszerűbb vízimalma volt, az 1920-as évektől egészen az államosításig működött özvegy Zsohár Lajosné majd Károlyi István tulajdonában. Később a termelőszövetkezethez került. Itt él az év nagy részében Szabolcs Péter szobrászművész és családja. Az épület másik felében panzió működik. A XIV. században még önálló faluként szerepelt. Neve a latin eredetű Georgius személynévből kialakult György név becézett alakjából lett Györkefalva. 1371-ben még így szerepelt, de 1792-ben már mint Györkefa található az írásokban.
A falu neve 1908-ig Cséb volt, utána szerepel Zalacséb néven, az 1848 előtti besorolás szerint úrbéres község volt. A falu 1950-től önálló tanácsú község volt. 1969-től 1984-ig társközségei lettek Zalaszentgyörgy és Kávás, majd 1970-től 1991-ig Salomvár és Keménfa.
Nagy szerepet játszik a falu életében az itt működő BÁBOLNA-FETA Takarmányiapri Kft. Létrehozásának 20. évfordulója egybeesik a falu fennállásának 750. évfordulójával. A Kft. 1975. óta folyamatosan munkát biztosít 100-200 embernek.
A közművelődésnek az 1968-ban épült, és 1980-ban, majd 2002-ben korszerűsített Kultúrház ad otthont. Itt kapott helyet a közel 3000 kötetes könyvtár, mely jelenleg is a lakosság művelődését szolgálja. A nép őrzi múltját. Szeretettel és féltő gonddal ápolja hagyományait, őrzi régi neveit Zalacsében is.
A mai napig fennmaradtak a község határrészeinek ősi nevei: Gyerkásza, Györkefa, Bodóvölgy, Agyag, Gesztenyés (onnan kapta nevét, hogy itt valamikor szelídgesztenye erdő volt), Halastó, Baglásza, Alszéli, Hímesberek, Körtélyes, Nagyrét, Sarjaskert, Románhegy, Öreg-hegy, Kisberek, Bödörfa, Cséb-hegy, Olaji erdő, Tornyos-parag, Rétganajos, Kőzéperdő.
A falunkban gyakran előforduló családnevek: a Farkas, Horváth, Gál. E családok megkülönböztetésére ragadványnevek széles skáláját használták és használják.
A népszokások közül fennmaradt: az újévi köszöntés, a húshagyó keddi maskarázás, a húsvéthétfői locsolás, a szüreti felvonulás és rönkhúzás.
Hagyományteremtő szándékkal már 27. éve megrendezésre kerülnek a zalacsébi Falunapok, mely 3 napos rendezvénysorozat.