A felhasználói élmény növeléséhez, weboldalunk sütiket használ. Bővebb információért olvassa el az Adatvédelmi tájékoztatónkat!

2018 nov. 21
  • 1.jpg
  • 12.jpg
  • 3.jpg
  • 5.jpg
  • 13.jpg
  • 6.jpg
  • 10.jpg
  • 15.jpg
  • 4.jpg
  • 8.jpg
  • 14.jpg

Túrázó Zalacsébiek

 

Lassan 3 éve lesz már annak, hogy elindult első túrájára a Zalacsébi Természetjáró és Fotós Klub, mely kirándulások során a résztvevők elsősorban Zalacséb szűkebb környezetével ismerkedtek meg, de bebarangolták már a Zéli-tavakat, a salomvári dombokat, Budafát, Sötétmajort, Zalaháshágyot, Kávást, Csödét, Ispánkot és Szalafőt is, valamint az ősszel Kőszeget és környékét is.

A téli pihenő ezúttal hosszabbra sikeredett, mint azt a szervezők szerették volna, de hamarosan sor kerül az év első túrájára is: a csapat az „Erdei-faluért Alapítvány”-al közösen szervezi 2014. március 15-én a Zalacséb-Salomvár-Szarkahegy-Cigányhegy-Erdeifalu útvona-lat érintő tavaszindító túrát, melyre mindenkit sok szeretettel várnak.

Aki kedvet érez hozzá, hogy csatlakozzon, vagy még bizonytalan és ízelítőt szeretne látni: keresse fel a www.zalacseb.hu weblapon a galériákban az eddigi túrák során készített képsorokat. Az említett weboldalon valamint a facebook-on is megtalálhatóak lesznek a jövőbeni túrák plakátjai és részletei.

 

Rajnai Barbara
Zalalövő és környéke – 2014 február

Statisztika

Ma74
Tegnap321
Héten443
Hónapban2558
Mindösszesen154430

IP: 54.146.195.24 - Unknown - Unknown 2018-11-21

Impresszum